Nova Esperium fegyencgyarmata felé indul el Új-Crobuzon városából egy hajó, melynek fedélzetén elítéltek és menekülők utaznak. De útjukat egy váratlan kalóztámadás szakítja félbe, melynek következtében a túlélők Armada “városában” kötnek ki. Armada összekötött hajókból épül fel, és vezetői éppen egy tengeri szörny befogásán igyekeznek, melynek segítségével a mindenség felletti hatalmat megszerezhetnék…
China Miéville könyve 2002-ben jelent meg, és lazán kapcsolódik az író Perdido pályaudvar, végállomás című művéhez. Ugyanabban a világban játszódnak, de nem kötődnek szorosan egymáshoz, tehát az is nyugodtan nekikezdhet az Armadának, aki a Perdidot nem olvasta. Ezzel a könyvével Miéville 2003-ban elnyerte a British Fantasy Award -ot, Phillip K. Dick és Hugo-díjra is jelölték.
A könyv a Galaktika Fantasztikus Könyvek sorozatában lát napvilágot, két kötetben.
by Nita
A GFK sorozatában most egy francia sf író regényének örvendhetünk.
A GFK könyvek sorozata most egy újabb fantasy-vel bővül. Abarat csodálatos világát ismerhetjük meg egy kislány kalandjain keresztül.
Laurens Bancoft, a Föld egyik legbefolyásosabb és leggazdagabb embere főbe lövi magát. Majd felfogad egy elég furcsa fickót, egy ex-katonát – jelenleg elítéltet – hogy derítse ki, mi oka lehetett az öngyilkosságra…
A Valós halál után Takeshi Kovács újra visszatér! Álljon itt a fülszöveg a történetről:
A GFK könyvek sorozatában most egy német sci-fi szerző könyvét vehetjük majd a kezünkbe. Wolfgang Jeschkenek köszönhetjük például A teremtés utolsó napja című könyvet is.

Legutóbbi hozzászólások