Brandon Hackett: Isten gépei

Isten gépeiMi is az ember? Mi teszi az embert emberré? A fizikai valója, a szükségletei, a lelke..?
Vajon mit tennék, ha a körülöttünk lévő világ egyik pillanatról a másikra egyszer csak megváltozna?
Az Isten gépei szereplőinek ezzel a kihívással kell szembenézniük, miután 2028. november 10-én a Nap eltűnik, és helyette a Diablo vörös törpecsillag veszi át helyét, és Földünk keringése is megváltozik. Ezáltal a Föld egyik fele lakhatatlanná válik, a másik fele viszont gyors gyarapodásnak és fejlődésnek indul.
Kerti Szófiának és társainak a “napos” oldalon azzal kell szembenézniük, hogy egyre közelebb kerülnek a technikai szingularitáshoz, onnantól pedig a folyamatok kiszámíthatatlanná válnak.
Be kell vallanom, engem már a könyv alapfelvetése is nagyon érdekelt. Ahogy pedig olvastam a könyvet, egyre inkább magával ragadott a történet. Mindig is izgatott az, hogy az ember mit tenne, ha isteni erő szakadna a nyakába? Képesek lennénk kezelni azt, vagy pedig tönkretennénk vele egész bolygónkat?
Hackett könyve inkább a pesszimista változatot mutatja be nekünk, de érdekes, hogy szereplőinek mindig marad valami kis reménysugara. Az viszont biztos, hogy félnék egy olyan világban élni, ahol mindent a technika uralna, és biztos nem tudnám a változások nagy ütemét követni. Biztos megőrülnék attól is, ha rám szakadna az a lehetőség, hogy bármim meglehet, és bármire képes lehetek. De innentől mi célja lehet már az embernek? Ha szinte mindent megkapunk, mi után érdemes még vágyakoznunk?
Aki mindezen kérdésekre egyfajtaválaszt szeretne kapni, annak kötelező olvasmány a könyv. Mindenki másnak csak erősen ajánlott…
by Nita

A könyv írójával, Markovics Botonddal november 28-án, pénteken 17 órakor a budapesti Károly körúti Alexandra könyvesboltban találkozhatnak az olvasók.
by hadiosveny

Advertisements

6 Responses to “Brandon Hackett: Isten gépei”


  1. 1 acélpatkány november 21, 2008 - 8:46 du.

    Szvsz én a technikai szingularitást egy durva és reális jövőképnek tartom. Sajnos…

  2. 2 solymosgyu november 22, 2008 - 6:27 de.

    Még nem olvastam végig eddig tetszik. DE szerintem csak haragszik a technologiára. Puszi érte hackett-nek.

  3. 3 pandaren május 14, 2009 - 8:38 du.

    Szerintem meg épp ellenkezőleg. Nekem az jött le, hogy kifejezetten kedveli a technológiát, csak az összes felhasználási lehetőséget nem. Szóval a technika jó, csak az ember általában túl hülya ahhoz, hogy értelmesen használja. Ez még egy nagyon is optimista változat a lehetséges fejlődésről.

    Fergeteges sci-fi, eszméletlen gondolatokkal. Valahogy így kell ezt csinálni. 🙂

  4. 4 Nita május 15, 2009 - 8:22 de.

    Egyetértek veled.

  5. 5 csubiesagarazda február 21, 2010 - 11:01 du.

    en kiolvastam a könyvet es teljesen elvarazsolt.nagyon jo törtenet es szerintem nagyon jo tema,az elejen meg idegesitett ez a cyberpunk dolog,de egyre erdekesebb lett.ami meg fura volt nekem,hogy nö szemszögböl irta az egeszet.remek köny!


  1. 1 Isten gépei vélemények 3. : Brandon Hackett blogja Visszakövetés - november 21, 2008 - 11:55 de.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s




Twitter

RSS

rss

Add to Google

Szavazás

PageRank modul

Google Pagerank, SEO tools

Blog Stats

  • 97,374 hits

StatCounter

ingyenes webstatisztika

%d blogger ezt kedveli: