Alan E. Nourse – William S. Burroghs: Pengefutár – Az igazi Blade Runner

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy forgatókönyv, mely a Blade Runner címet viselte. Írója William S. Burroughs, aki Alan E. Nourse The Blade Runner című művét vette alapul. A forgatókönyv irodalmi forgatókönyvként kiadásra is került. Mindez 1979-ben történt. Aztán egyszer csak jött Ridley Scott, aki megvásárolta a forgatókönyvet, hogy utána csak a címet meghagyva egy teljesen más filmet forgasson le, melynek alapja Philip K. Dicktől az Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal? című regénye lett.

Szóval itt van egy regény, amelyből még forgatókönyv is készült, de film soha. Az emberben rögtön felvetődik a kérdés, hogy vajon az alapregénnyel lehetett gond, vagy a szkripttel; esetleg csak Ridley Scott ízlésének nem felelt meg mindez? (Zárójelben jegyezném meg, hogy Scott még Dick művét sem olvasta el teljesen, és úgy készített belőle filmet…)

A Galaktika Fantasztikus Könyvekben napvilágot látott Pengefutár – Az igazi Blade Runner  nem csak az eredeti művet, hanem Burroghs irodalmi forgatókönyvét is tartalmazza. Így lehetővé válik mindkét alkotás tanulmányozása és összevetése.

Nourse regényének alapvetése szerint 2014-ben járunk, amikor is legális egészségügyi ellátáshoz csak azok juthatnak, akik alávetik magukat a végleges sterilizációnak. Akik erre nem hajlandóak, azoknak marad a földalatti orvoslás, mely leginkább konyhákban elvégzett illegális műtétek elvégzését jelenti, és nagyon kockázatos…

Sánta Billy ennek az alvilági rendszernek egyik „alkotóeleme” pengefutárként. A pengefutárok szerzik be az illegális műtétekhez szükséges kellékeket, nélkülük az egész rendszer halálra lenne ítélve. Ők mégis az árnyékban maradnak, mindenki az orvosok dicsőségét látja csak. Nehéz élet ez, de Billynek nincs más választása…

A könyv nagyon súlyos morális kérdéseket és átgondolandó elméleteket vet fel. Meg lehet-e állítani az emberiség nagymértékű növekedését és a betegségek terjedését ilyen drasztikus szabályozással? Lehet-e kockázatni ennyi emberéletet egy talán soha el nem érkező szebb jövő érdekében?

Ezekre a kérdésekre keres választ Doki is, a regény másik főhőse Billy mellett. Remek párhuzama a regénynek, hogy míg Dokit az egész emberiség jövője foglalkoztatja, Billy sokkal inkább a saját világába zárkózik be, inkább saját magával törődik, annak ellenére, hogy mennyi ember számára nyújt segítséget a munkájával. Nourse tehát nem csak a társadalmat, hanem az egyes embereket is bemutatja, akik a rendszer részei és leginkább elszenvedői.

A regény kellően árnyaltan ábrázolja ezt a világot, karakterei hitelesek, „élnek”. Furcsa irányt vesz egy ponton a történet, legalábbis számomra furcsa irányt, mert én teljesen másra számítottam, mint ami a végkifejlete lett. Egy kis hiányérzetem is maradt, mivel nem teljesen azokat a válaszokat kaptam meg, amire vártam.

Az irodalmi forgatókönyv pedig tényleg csemege, igazi élmény elolvasni azt, Burroghs hogyan is álmodta volna vászonra a regényt. Az ő története nagyon merész, álomszerű képekkel teli, szürreális és kiberpunk elemektől hemzsegő lett volna. Az eredeti alkotástól eléggé elrugaszkodó, sokkal merészebb mű került ki Burroghs kezei közül. Én mindesetre nagyon kíváncsi lettem arra a Blade Runnerre, ami ebből készült volna.

Összességében azt mondhatom el a sci-fi kedvelőinek és a filmművészet rajongóinak is bátran merem ajánlani, hogy merüljenek bele a Pengefutár szürkés, karcos világába. Igazán megéri.

(Az eredeti írás a http://www.intergalaktika.hu oldalon jelent meg.)

John Wyndham: Szemünk fényei

A Szemünk fényei olvasásának nagy reményekkel indultam neki. Érdekesnek tűnt a történet, és a könyv trailere is nagyon megfogott. Szerencsére nem kellett csalódnom.
Az amerikai Midwichben furcsa dolog történik: 24 óra “kiesik” a város életéből. Aki belép a város körzetébe, elveszti az eszméletét. Mikor a hatás elmúlik, a falu lakói már kezdenének megnyugodni, de nyugtalanító események veszik kezdetüket…
A könyvnek elsősorban a hangneme fogott meg. Van benne valami régies, valami nosztalgikus, ami engem rögtön magába szippantott. Élvezet volt a könyv világába belemerülni, a falu lakóit egyre jobban megismerni. Wyndham arra keresi a választ, mi történik akkor, ha olyan dolgok kezdenek el történni körülöttünk, amelyet a józan ész képtelen felfogni? Vajon hogyan reagálunk arra, hogy a lehetetlen lehetségesség válik?
Természetesen a falunak ahány lakója van, annyiképpen értelmezik és próbálják elfogadni (vagy nem elfogadni) az eseményeket. Mindig érdekes egy ilyen kis falu életébe belelesni, főleg, ha szereplőkkel valami tényleg egyedülálló dolog történik.
Figyelmeztetek mindenkit, hogy ez nem egy pörgős könyv: az események finoman, lassabban bontakoznak ki, azért, hogy legyen időnk az eseményeken elgondolkodni. Lehet, hogy ezt néhányan unalmasnak találják, de én felettébb érdekfeszítőnek találtam az a rengeteg kérdést, ami a regény folyamán felvetődik.
Tehát a könyvet elsősorban azoknak ajánlom, akik képesek egy kicsit az események mögé látni, és akik szeretnek egy kicsit elgondolkodni. A többiek meg azért tegyenek vele egy próbát, hátha őket is elragadja a történet.

Dan Simmons: Hyperion

Természetesen hozzám is elég hamar eljutott ennek a könyvnek a híre, amikor bekerültem a sci-fi közösségbe. Rosszat keveset hallottam róla, jobbat annál többet. Nagyon kíváncsi lettem erre a regényre, és most el is jutottam odáig, hogy elolvassam.
A történet szerint hét különböző ember indul el egy különös zarándoklatra, melynek a célja az Időkripták és a Shrike elérése a Hyperion bolygón. Az utazás közben megismerhetjük a zarándokok történetét, hogy ők hogy is kapcsolódnak a Shrike-hoz. A legendák között ez a különös teremtmény csak egyikük kívánságát teljesíti, a többiek meghalnak…
A hét zarándok története teljesen lenyűgözött. Ebben a könyvben minden benne van, amiért én a sci-fi-t szeretem: izgalom, érzelmek, rengeteg bolygó, különböző társadalmak, és rengeteg mondanivaló. Elgondolkodtat, lenyűgöz, elképeszt.
A kedvencem a pap és a tudós története lett. Ez első nagyon megdöbbentő és elgondolkodtató, az utóbbi pedig nagyon szívszorító. De a legváratlanabb történet a költőé: szinte már betegesnek nevezhető…
A Hyperion bolygótól az embert a hideg rázza: annyira különleges és más, hogy az már félelmetes. Simmons remekül képes érzelmeket, hangulatokat átadni és kelteni: együtt sírunk, nevetünk, rettegünk a szereplőkkel. És nekem is kell egy olyan ház, amelynek minden szobája más bolygón található! 🙂
A Hyperionról csak a teljes elragadtatás hangján tudok írni. Negatívumnak talán azt tudom felhozni, hogy a katona történetében van egy-két érdektelen rész, de amúgy végig izgalmas és nehezen letehető a könyv.
A regények három folytatása született, a Hyperion bukása, az Emdymion és az Endymion felemelkedése. Ezek közül csak az első jelent meg magyarul, az utóbbi kettő nem.
Szóval aki egy vérbeli sci-fi-t szeretne olvasni, ezt a könyvet még véletlenül se hagyja ki. Szinte lehetetlen csalódni benne.

László Zoltán: Nulla pont

Lehet azon tépni a szánkat, hogy most akkor ez a könyv fogja-e kapni a Zsoldos-díjat vagy sem. De inkább koncentráljunk arra, ami igazán lényeges: hogy mennyire jó is ez a regény.
Nagate világa könnyen magával ragadja az embert: behemótok, koboldok és óriások együtt élnek az emberekkel egy örökké változó városvilágban. Kétszer nem tudsz ugyanazon az úton végigmenni, és itt ezt nem képletesen kell érteni..

A regény cselekménye egy tündérgömb körül forog, melyet ősi mágia ural: mindenki ezt a tárgyat szeretné megszerezni, bármi áron. Persze a behemót nagykereskedő, a forradalmár és az őrültnek tartott tudós nem ugyanazokat a célokat kívánja elérni…
László Zoltán nagybetűs MESÉLŐ: karakterei élnek, lélegeznek, Nagate világa magába szippantja az embert. Sokszor úgy éreztem, én is ott élek ezek között a furcsa lények között, ebben a mágiával átitatott városvilágban. De ami még ennél is lényegesebb, hogy a regény elgondolkodtat, fontos kérdéseket vet fel: ki teremtette világunkat, és vajon figyeli-e továbbra is működését, vagy már csak ránk vár, hogy kezünkbe vegyük sorsunkat?
Aki még nem olvasta a könyvet, gyorsan szerezze be és kezdjen neki. Nem fogja megbánni…

A könyv bemutatója holnap, január 20-án 18 órától lesz az SF Irodalmi Szakosztály közönségtalálkozóján, a Magyar Írószövetség épületében, Budapest VI. ker. Bajza utca 18. szám alatt.

Vlagyimir Vasziljev: Káosz-Őrség

Nagyon féltem ettől a könyvtől. Rendben, hogy Vasziljev már a Nappali Őrségben is besegített Lukjanyenkonak, de akkor is. Féltem, hogy valami olyat ír, ami az egész eddigi Őrség-fanatizmusomat lerombolja. Hál istennek nem így lett.
Ebben a részben az ukrajnai Nappali Őrség Másféléit ismerhetjük meg jobban. Lajk, a kijevi Nappali Őrség vezetője azt a feladatot kapja, hogy számoljon le Szentpétervárt vad Másfélek egy csoportjával. Az ügy elsőre egyszerűnek tűnik, de a Másfélék világában semmi sem, aminek látszik…
A régi szereplők közül szerencsére találkozunk párral, sajnos Anton csak említés szintjén tűnik fel. Helyette viszont kapunk jobbnál jobb szereplőket: Lajk, a tipikus intrikáló Hatalmas; Arik, a még nem túl erős, de nagy potenciált hordozó mágus; Svéd, a tehetség és lustaság mintaképe és még sokan mások. Miközben folyik az pityeri ügy (ez Szentpétervár másik neve) megoldása, természetesen szereplőink rengeteget piálnak, bár most a vodka szerepét a sör váltja fel.
Ebben a részben kevesebb a filozofálgatás, inkább a vége fele lesz ez hangsúlyosabb. Viszont újabb elemekkel bővül a Másfélék világa, és “újfajta” Másféléket ismerhetünk meg.
Vasziljev szerencsére otthonosan mozog ebben a világban, a karakterek remekek, az események pedig csak úgy sodorják az embert. Amikor már azt hitted, mindent értesz, kiderül, hogy valójában mit sem tudsz…
Ráadásul nekem sikerült jókat mosolyognom és nevetnem a könyvön, ami az Őrség könyveknek amúgy is nagy erőssége. A sok Setétet muszáj egy kis humorral oldani…
Talán azt hozhatnám fel kifogásul a könyvvel kapcsolatban, hogy az Éjszakai Őrség Másféléinek most kevesebb szerep jut, de így is egy remek történetet, Őrség történetet vehet kezébe az olvasó.

Kétszázadik

A Kozmosz Fantasztikus Könyvek és a Galaktika Fantasztikus Könyvek elért kétszázadik kötetéhez, ennek örömére egy antológia látott napvilágot magyarul még nem olvasható novellákkal.
Először kezdeném azzal, hogy az írók kiválasztása, akik bekerültek a kötetbe, nem tetszik. Ugyanis ha a KFK és GFK sorozat ünnepléséről van szó, úgy gondolom, hogy csak azoknak a szerzőknek kellett volna bekerülnie, akiknek már jelent meg könyvük a sorozatban. Nem hiszem, hogy kezdő íróknak pont ebben az antológiában kéne megjelenniük.
Másodszor nem értem még mindig, miért kell erőltetni Burger Istvánt, miért kellett az ő novelláját megjelentetni. Ez olyan rossz szájízt hagy az olvasóban…
De akkor jöjjenek a pozitívumok! A kötetben szerencsére sok színvonalas írás található. Ezek közül Asimovtól a Hatalomérzetet emelném ki (a mester nem tud rosszat alkotni), E. C. Tubbtól a Bukott angyalt (érdekes történet és jó megvalósítás), Silverbergtől a Schwartz a galaxisok között (fantasztikus novella!), Ted Chiangtól a Kilélegzés (nem véletlenül kapott Hugot), Mike Resnicktől a Hittételt (ez személyes kedvencem, ugyanis nagyon szeretem a robotok létező vagy nem létező lelki világát boncoló írásokat), és Robert Charles Wilsontól A megfigyelőt (érdekes egy kislány szemével látni a novellában leírt eseményeket).
A novellák közül egyet éreztem olyannak, ami nagyon kilógott a kötetből: Takács Boglárkától Az asztal. Alapvetően nem egy jól megírt novella, ráadásul sehogy sem fér bele számomra a sci-fi kategóriába.
Mindent összevetve egy kellemes válogatást vehet az olvasó a kezébe, reméljük, a 300. még ennél is jobb lesz…

Philip K. Dick: Istenek inváziója

Melyik a szebb és jobb világ? Az a valóságos, amiben a soha el nem érhető álmok éltetik az embert? Vagy az az álombeli, ahol teljesülnek vágyaink, ábrándjaink? Csalódunk-e álmainkban, ha azok egyszer megvalósulnak? Mi lesz, ha a világból csak a rosszat látjuk meg?
Herb Asher a CY30-CY30B csillagrendszer egy telepes-bolygóján ücsörög naphosszat kupolájában Linda Fox-ot hallgatva. Egy napon Jah szól a férfihoz, segítsen a szomszédban lakó Rybys Rommey-nek. A nő méhében hordozza Isten gyermekét, akinek vissza kell jutnia a Földre, hogy ott vívja meg a maga csatáját.
A krionikus altatásban felgyülemlő emlékképeket a valós érzelmek váltják fel. De mi a valóság, melyik az igazi világ?
A kisfiú testbe zárt Istennek először saját magával kell megküzdenie, de segítségére egy kislány is érkezik, Zina. De talán senki sem az, akinek mondja magát. Tartogat pár nagy fordulatot a könyv az olvasó számára! Philip K. Dick ügyesen kalauzol el minket a multiuniverzumok birodalmában!

by hadiosveny

F. Tóth Benedek: Mellékhatás

A fülszöveg alapján egyáltalán nem gondolná az ember, hogy egy sf novellagyűjteményt vesz a kezébe.
Bár a novellák nem mindegyike scif-i szerintem, van, amit inkább a mágikus realizmushoz sorolnék.
Kedvenc írásom a Show time lett, mely remekül kifigurázza a mai valóságshowkat, és mellesleg a vége is eléggé meglepő volt számomra. Emellett maga a címadó történet is remek, a kövér férfiról és a “mellékhatásmentes” fogyásról…
A kötet majdnem minden írásáról elmondható, hogy nagyon egyedi hangvételű. A legtöbbnek a központi problémája napjaink gondjaival egyezik meg, kicsit kicsavarva, egy csavarral megspékelve.
Bár volt egy-két furcsa írás a könyvben, mint a Referencia, de még ezt is élvezet volt olvasni.
Az egyetlen kisregény a kötetben, a Diamand pedig egy igazán különleges bolygó története, emellett az emberi kapzsiságé is.
F. Tóth Benedek novellái rendszeresen jelennek meg a Galaktika magazin hasábjain, de én reménykedem benne, hogy kezünkbe foghatunk még tőle egy hasonlóan jó kötetet.

Arkagyij és Borisz Sztrugackij: Fogadó a Halott Alpinistához

Minden úgy kezdődik, mint egy átlagos krimi regényben. A hegyek között jól eldugva áll egy fogadó, melyet a Halott Alpinistához címeztek. A férfi volt ugyanis, aki két hetet fizetett ki a szobájáért, de csak egyet tölthetett benne, mert időközben lezuhant az egyik környékbeli szikláról. A hegymászó szobája azóta is érintetlen, és furcsa mód emlékszobaként működik. A fogadó titokzatos vendégei pedig nap mint nap érzékelik az alpinista szellemlének jelenlétét. Ám az egyik éjszaka váratlan események történnek. Lavina zárja el a külvilágtól a fogadót, és az egyik vendéget holtan találják meg szobájában. Az éppen szabadságát töltő rendőrnyomozó meg is kezdi az ügy kivizsgálását, ám minduntalan zsákutcába kerül a nyomozása. Érvek és ellenérvek sorakoznak fel egymással szemben, de az igazság csak a könyv végére derül ki. És persze egyáltalán nem az, amire számítana az ember!

by hadiosveny

Jonathan Cross: Kvartett

Jonathan Cross egy visszataszító kiberpánk világba kalauzolja el a Kvartett olvasóit. A világégés utáni nagyvárosok magukra maradtak, és ókori városállamokként működnek tovább. A társadalom kettészakadt, a szegény és a gazdag réteg között a szó szoros értelemben mély szakadék tátong. Mélyváros és Felhőváros közti egyetlen Kaput állig felfegyverzett, és mindenre elszánt katonák vigyázzák a nap huszonnégy órájában. Ebben a nem túl reményteli világban vív élet-halál harcot a regény négy főhőse. Igaz, ők valamilyen szinten kapcsolatban állnak egymással, és a történet folyamán is pillanatokra összefonódnak sorsaik, de igazából még a könyv végén se ismerik meg teljesen egymást. Nem együtt, hanem egymástól függetlenül törnek céljaik felé. Így a fejezetek a főszereplők között ugrálnak, ami kicsit zavaró, mert épphogy beleéli magát az ember az egyik hős helyzetébe, az író máris a következő ténykedéseire ugrik át. Viszont ez a megoldás a könyv utolsó fejezetében nagyon is jól beválik, hiszen ott az eseményeket a hősök különböző szemszögéből olvashatjuk el. Kellő nyelvi igényességgel megírt mű, ami néhol a gusztustalanságig túlrészletezi a regény egyes mozzanatait, melyek leginkább a könyvben szereplő írónőre fókuszálódnak. De mindezekkel együtt egy kalandos, fordulatokkal teli, és izgalmas olvasmány Jonathan Cross Kvartettje.

by hadiosveny