Mary Shelley: Az utolsó ember

Az 1826-ban kiadott, közel 600 oldalas regény vegyes érzéseket keltett bennem.
Műfaját apokaliptikus sci-fi-nek titulálják, amiből szerintem csak az apokaliptikus maradéktalanul helytálló. Shelley úgy képzelte, hogy az emberek 2090 tájékán még mindig lovas hintón és lóháton közlekednek, bár a légi közlekedésről is ír valamelyest.
Főszereplőnk Lionel Verney, az ő szemszögéből láthatjuk a kezdeti idők boldogságát, majd pedig az emberiség bukását és megfogyatkozását. Az első kötetben leginkább Verney és környezetének politikai és szerelmi életének változásáról olvashatunk, a romantika teljes eszköztárát kimerítve. Hosszú leírásokat kapunk, és érzelmek miriádját. A második kötetben viszont már megjelenik a dögvész, és megkezdődik az emberiség és Verney kálváriája.
Bevallom őszintén, a könyv vegyes érzéseket keltett bennem. Én úgy érzem, ez a könyv fele ekkora terjedelemben sokkal jobb lehetett volna. A párbeszédeket is hiányoltam, nincsenek nagy gondjaim a leírásokkal, de azért amikor 10-20 oldalon keresztül nem hangzik el párbeszéd, az engem már kissé zavar.
Amiben Mary Shelley felülmúlhatatlan, az az emberi lélek ismerete, és az emberi természet hű ábrázolása. Szinte végig érezzük a főszereplő lelkében dúló érzéseket, és az emberek viselkedése is teljesen élethű, ráadásul sok szereplőben ráismerhetünk olyan karakterekre, akikkel ma is nap mint nap találkozunk.
Ami nálam még rontott a regény élvezetén, hogy főleg a második kötetben rengeteg az elírás, a hiba, erre azért jobban oda kellet volna figyelni.
Összességében egy kicsit talán hosszúra sikerült, de élvezetes regényt foghatunk a kezünkbe, amely jövőképének egy része akár még be is teljesedhet…
by Nita

Mary Shelley: Az utolsó ember

Egy 19. századi írónő, Frankeinstein “szülőanyja” először 1826-ban kiadott művét vehetjük nemsokára kezünkbe.
Ezen írása egy apokaliptikus science fiction, amely előfutára volt a későbbi világvége történeteknek.
“A 21. század második felében újra felüti fejét a világban a fekete halál, és mintha a pestisjárvány egymagában nem lenne elég, az életben maradtak oktalan háborúskodással tizedelik tovább a Föld népességét. Miközben a modern civilizáció lassan összeomlik, egy mindinkább megfogyatkozó angol arisztokrata társaság tagjainak sorsán keresztül bepillanthatunk az emberiség végnapjainak felkavaró személyes drámáiba, és e nagyszabású mű végére az is kiderül, van-e esély az újrakezdésre, vagy fajtánk nyom nélkül eltűnik a föld színéről.”
A regényből készült filmet várhatóan idén mutatják be az USA-ban.
A könyv két kötetes, novemberben környékén jelenik meg, de a Galaktika Baráti Kör tagjai már most megvásárolhatják a Galaktika szerkesztőségében.
by Nita

Philip K. Dick: Az ember a Fellegvárban

1962-ben járunk, a Csendes-óceáni Államokban. Minden a megszokott rendben folyik: japán hivatalnokok végzik munkájukat, kínai riksások szelik az utcákat, fekete rabszolgák dolgoznak a kikötőben. Minden olyan, amilyennek lennie kell, egy olyan világban, ahol a Tengelyhatalmak győztek a második világháborúban, és felosztották egymás közt a megszállt Egyesült Államokat.
Dick regényében több szereplőn keresztül mutatja be ezt a különös és a maga módján félelmetes világot: Mr. Tagomi, a japán Kereskedelmi Kirendeltség igazgatója, egy fontos ügyben érkező svéd, Mr. Baynes és egy idős japán férfi találkozóját készíti elő, nem is sejtve, hogy az egész világ sorsa dőlhet el itt. Frank Frink San Franciscóban bujkáló zsidó, akinek elege lett főnökéből, és saját vállalkozásba kezd. Ám előtte zsarolásba keveredik, mely során Robert Childan, az Amerikai Műtárgyak tulajdonosa szorult helyzetbe kerül, mely kizökkenti megszokott életéből. Juliana Frink, Frank Sziklás-hegységben élő felesége egy olasz kamionossal keveredik viszonyba, akiről hamarosan kiderül, egyáltalán nem az, aminek mondja magát.
Az egész sztori középpontjában két könyv áll. A Ji King 3000 éves jóskönyve, melyet minden szereplő használ, és amely jóslataival mintha irányítaná az eseményeket. És egy regény, melyet betiltottak a náci hatóságok: a Nehezen vonszolja magát a sáska, akinek szerzője (az ember a Fellegvárban) egy olyan világról ír, melyben Amerika legyőzte a japánokat és a németeket. Lehet, hogy a Sáska világa a valóság, és ez a világ az illúzió?
Az 1962-ben kiadott regény meghozta Dicknek a Hugo-díjat, és hamar a science-fiction klasszikusává vált. Bonyolult szerkezete, vészjósló feltételezése és remekül kidolgozott világa azonnal magával ragadja az olvasót. A regény méltó párja a szerző olyan kultregényeinek, mint a Palmer Eldtitch három stigmája vagy az Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal. A mesteri alternatív történelem témakörét boncolgató regények között alapmű.

By acélpatkány