Európa legjobb science fiction kiadója a Metropolis Media!

Nagy elismerés érte a Galaktika Fantasztikus Könyvek és a Galaktika Magazin kiadóját: a 2009-es Eurocon díjátadó ünnepségén, az olaszországi Fiuggiban a Metropolis Media nyerte a legjobb európai SF kiadónak járó díjat.
Ezúton is gratulálunk a szerkesztőség összes tagjának!

Elizabeth Moon: A sötét sebessége

Gondolkodtatok már valaha azon, hogy a sötétnek van-e sebessége? A sötét a fény hiánya vagy annál valami több…?
Akárcsak ennek a kérdésnek, a könyvnek is rengeteg rétege van, amit az ember ahogy halad előre, folyamatosan fejt le a történetről, akárcsak a hagymáról a héját.
Lou Arrendale egy gyógyszerészeti nagyvállalatnál dolgozik, szerdánként vívni, vasárnap templomba jár. Saját lakása és kocsija van. És autista.
Az emberben mindenképp felmerül az összehasonlítás a Virágot Algernonnak főhősével, de azon kívül, hogy mindketten fogyatékosak, meg is áll a hasonlóság a történetben. Lou egy nagyon különleges személyiség. Olyan, mintha egy 35éves testébe zártak volna egy 7 éves kisfiút. Nagyon egyedien látja a világot, sok mindent másképpen érzékel. Felépíti a saját kis elképzelését a körülötte lévő dolgokról. De az élet vele sem kegyes, és elképzelései kártyavárként omlanak össze.
Mint írtam, a könyvnek nagyon sok rétege van. A felszínen csak egy autista embert látunk, de aztán egyre inkább egy ember érzéseit ismerhetjük meg, a minket körülvevő világot. Lou megkérdőjelezi mindazt, ami oly fontosnak tűnhet az életben, de amikor a történetét olvasod, rájössz, milyen felesleges is ezek a dolgok.
Lou kiemelkedően okos, viszont az környezetével nehezen alakít ki és tart fent kapcsolatokat. A maga világában, az “övéi” közt elboldogulok, de a “normális emberek” sokszor okoznak fejtörést és problémát számára.
De mégis ami a legfontosabb: főhősünk végtelen jóindulatú, a gonoszság szikráját sem lehet felfedezni benne. Annyira ártatlanul szemléli a világot, hogy az embernek a szíve belefájdul.
azt, hogy a történet a későbbi jövőben játszódik csak egyes utalásokból tudhatjuk meg, mint az orvostudomány fejlettségi szintjéből. a TeljesÉletnek köszönhetően meg lehet hosszabbítani az életet, a csecsemők autizmusa is gyógyítható már, és felmerül a remény, hogy a felnőtt autisták számára is létezik gyógymód…
Lou számára tényleg van esély a “normális” életre? Vagy talán jobban jár, ha az marad, aki? A könyv végére megtudjuk és meg is értjük a választását, de a befejezés nem ad teljes feloldozást.
A könyv kivitelezéséről annyit, hogy a borító és a külcsín nagyon igényes munka, viszont a tördeléssel vannak problémák és az elírás is elég sok.
A történet elolvasása után már egyáltalán nem kérdéses számomra, hogy miért is érdemelte ki az írónő a Nebula-díjat. Remélem a jövőben több írásával is megismerkedhetek.
by Nita

Dörnyei Kálmán: A 26-szor klónozott Nordy Fox kalandjai

Kedvenc sztárüjforma csolovekünk most elkricsálja nekünk véleményét egy általunk is ajánlott könyvről:
Egy percig se vegye senki komolyan a következő kérdésemet, hiszen sokakat mélyen felzaklatott az is, amikor Kasztovszky Bélát a magyar Bradburynek titulálták, de az jutott eszembe, hogy ha már van nekünk magyar Bradburynk, magyar Ian McDonaldunk (László Zoltán) és magyar Brandon Hackettünk (Markovics Botond ), lehet, hogy most a magyar Douglas Adamst is megtaláltuk Dörnyei Kálmán személyében?
Ezt persze így senki nem jelentette ki, viszont legújabb olvasmányélményem, A 26-szor klónozott Nordy Fox kalandjai fülszövegében céloznak rá, hogy Dörnyei első sci-fijét a Galaxis Útikalauz stopposoknak ihlette. Ilyet, még ha így van is, akkor sem szerencsés egy fülszövegben megemlítni, hiszen két dolog történhet:
a) az olvasó felháborodva és előítéletekkel telve, méregből durálja neki magát az olvasásnak, mondván: Adams utánozhatatlan, és az első oldaltól kezdve a szőrszálat fogja hasogatni,
b) megemelkedett élvezetszint-elvárásokkal gyürkőzik neki a szóban forgó műnek, jó eséllyel azonnal azokat a részleteket fogja kiszúrni, amiken nem veszi észre az adamsi inspirációt, és az első oldaltól kezdve a csomót fogja keresni még a kákán is.

Igyekeztem, hogy ne így legyen; kitisztított tudattal vettem kézbe a még meleg könyvet, sem a) sem b) verzió, nem vezérelt más, csakis a puszta kíváncsiság, amikor olvasni kezdtem – és már az első néhány fejezet után tudtam, hogy sok minden mást nemigen fogok csinálni, amíg az utolsó oldalig le nem legeltem.

A könyv (megjelent az Athenaeum gondozásában) első néhány fejezete nagyszerű ötletparádé; bemutatja az életet az ötödik évezredben, megtudhatjuk, hogy a világegyetemben már billiószám nyüzsögnek az értelmes idegen fajok, megismerkedünk a sajátos külsejű Nordyval, a főszereplővel és nem kevésbé különös családjával: hősünk anyja ugyanis kissé önimádó apjának a klónja, majd később a barátaival is, akik kalandjai során elkísérik. Nordy ugyanis egy sikertelen egyetemi vizsga után elhagyni kényszerül a Földet, ha nem akarja, hogy a megsemmisítés után huszonhetedszer is klónozzák szerető szülei. Szívesen írnék részletesebben a környezetről és az egyetemi vizsga lefolyásáról, de az író tényleg annyira bőkezűen bánik az ötleteivel, hogy lehetetlenség kiragadni egyet-kettőt közülük. A lényeg, hogy Nordy egy távoli világon élő nagyapjához készül harmadmagával, ám az odaút még az ötödik évezred elképesztő utazási lehetőségei mellett sem teljesen zökkenőmentes. Először az Intergalaktikus Rendészeti és Védelmi Hivatal ügynökeinek nézik őket, és fontos feladatot bíznak rájuk, majd belecsöppennek egy háborúba is, amelyet Processor tábornok géplényei és Tauk ősfa növénykatonái vívnak egymással, és sok viszontagság után jutnak csak el Freddy nagyapához. Sajnos a szülői gondoskodás itt, az isten háta mögött is utoléri hősünket, aki így minden igyekezete ellenére visszakerül a Földre társaival együtt, és nem kisebb tennivalójuk akad odahaza, mint az egész Naprendszer megmentése.

Pörgősen indult a történet, ám az ötödik fejezetnél egy kissé elbizonytalanodtam. Egészen addig azt hittem, végig kitart majd a pezsgő road-movie hangulat (mint az Útikalauznál vagy Sheckley Kozmikus főnyereményénél), ám ekkor űroperába való háborús részek következtek, ahol az író ugyan továbbra sem fukarkodott az egészséges mértékű idiotizmussal, mégis megszakadt egy kissé a ritmus. Néhány fejezeten át azt is hittem, hogy itt kifújt a történet, valahogy olyan érzésem lett, hogy Dörnyei egy fantasyn edződött író, aki első kirándulását teszi az sf világába, és ennyire futotta neki: erős kezdés után jönnek az űrcsaták, s a történet minden igyekezet, minden viccesen-abszurd kellék ellenére sablonosságba fullad. Tudom, fontos volt a történet szempontjából ez az epizód, a leírások, a stílus itt is élvezetesek, mégis nyögvenyelősen haladtam vele, és úgy érzem, ha még egy fejezettel többre sikerül, eltolódtak volna az arányok a könyvben. Éppen jókor folytatódott Nordyék űrodüsszeiája ahhoz, hogy még a kezdeti lendülettel tudjam felvenni a fonalat, de nem sokon múlott. Sokkal több lehetőséget tartogat a magabiztos történetvezetés szempontjából egy utaztatós regény, mint egy tizenkettő-egy-tucat űropera, még akkor is, ha Arthur Dent vagy Thomas Carmody kalandjaihoz képest (hogy Gulliverről ne is beszéljünk) itt jóval kevesebb az erkölcsi tanulság vagy a filozófiai mondanivaló, és a szatíra is lényegesen kevesebb szerephez jut.

Ez a regény persze nem is próbálja még csak a látszatát sem kelteni annak, hogy az említett művek nyomába akarna érni: nem kíván többnek mutatkozni, mint amit a címe ígér. A lezser stílus egyáltalán nem tolakodó, mint sok más (elsősorban a kilencvenes évekre jellemző) humorosnak szánt magyar fantasztikus műben – amelyek, megjegyzem, szinte kivétel nélkül paródiák voltak, és igen fárasztó volt öncélú, erőtlen szellemeskedésük (szellemtelen erőlködésük). Ami engem illet, én mindig is szerettem sci-fiben ezt a fajta könnyed hangvételt, és örülök neki, hogy Dörnyei nem esett át a ló másik oldalára. Tényleg nem kell állandóan görcsölni meg sznoboskodni, nem lehet folyvást Strossokat meg Doctorowokat bújni, és a hard sf is úgy megfekszi az ember gyomrát, mintha csak a sülteket nyomatnánk, gyümölcs meg egy szál se. Szerintem aki az olvasásban nem mindig a megvilágosodást keresi, hanem néha kikapcsolódni is szeretne, nyugodtam megpróbálkozhat a Nordy Foxszal. Minden benne van, ami kell, a kötelezően sztereotip figurák (különc és peches főhős, kicsit link, kicsit bugyuta legjobb barát, szépségmániás csinibaba barátnő, bölcs-bohém nagyapa, félelmetes hatalommal bíró extradimenzionális idegen lény) jelleme a lehetőségekhez mérten kidolgozott, megkülönböztethető és szerethető, a hangnem barátságos, de nem haverkodó – remekül eltalált limonádé-scifi.

Két hibát találtam benne, amit nem lett volna szabad elkövetni. Az egyik (kevésbé súlyos) a droid szó használata gépembereknél. Szerintem a droid jobb, ha megmarad a Star Wars világában, a sci-finél nincs akkora átjárhatóság, mint a fantasy esetében. Ott bármelyik műbe tehetünk orkot vagy trollokat, teszem azt: replikáns viszont csak olyan történetben szerepelhet, amelyikben legalább egy Rick Deckard is akad, és én úgy érzem, ez a droidokra is igaz. Sokkal súlyosabb hiba volt véleményem szerint a Chuck Norris-os poént benne hagyni: a CN-mánia múló divathóbort, és pár év elteltével inkább gáz lesz mint vicces egy ilyet bedobni. Olyat tett a művel, mint egy meggondolatlanságból elkövetett börtöntetoválás. Az elégedettségre okot adó leleményekről ellenben több oldalas listát lehetne írni, ne essünk pánikba. Úgyhogy egy szó mint száz: kellemes perceket szerzett nekem ez a könyv, és ezt megköszönöm Dörnyei Kálmánnak. Ha tökéletes nem is lett, mindenesetre nagyon jó úton halad, ráadásul biztosította magának azt, hogy ha legközelebb az ő nevét látom egy sf-könyvön, ne habozzak beszerezni.
by Chelloveck

Honlapverseny: szavazz ránk!

A Twilight-Info oldala hirdetett meg egy versenyt, melyen az Aranyalma Awardot lehet elnyerni (ez ilyen legjobb honlapot jelent). Beneveztem az oldalunkat, szóval szavazzatok ránk! Itt megtehetitek április 5-éig:

A Szukits Kiadó várható megjelenései

A.C. Clarke: 2001 űrodisszeia
A.C. Clarke. 2010 űrodisszeia
S. D. Perry: Bűnös bolygó (Aliens)
Steve Perry: Szerepcsere (Predator)
Frank Herbert: Csillagkorbács
Frank Herbert: Heisenberg szeme
B. Herbert – K.J. Anderson: A Dűne ösvényei
Dan Abnett: Sabbat mártír (Warhammer 40000)
Dan Abnett: Áruló tábornok (Warhammer 40000)
C. S. Goto: Ébredés (Dawn of War)
William King: Óriásvadász (Warhammer)
Nathan Long: Orkvadász (Warhammer)
Nathan Long: Embervadász (Warhammer)
Stanislaw Lem teljes SF univerzuma 4.
Anne Rice: Múmia
Anne Rice: Kárhozottak királynője
Lehet csemegézni belőle!
by Nita

Iain M. Banks: Emlékezz Phlebasra

A skót szerző első Kultúra-regénye 1987-ből, mely felvillantja a szerző későbbi műveinek alapjait.

A Kultúra, mely ugyan a Galaxis egyik legfejlettebb és legnagyobb civilizációja, nem tudja elkerülni az összeütközést a vallási fanatikus idiriekkel. Hamarosan óriási méretű háború bontakozik ki a két fél között, egész világok és állomások semmisülnek meg. A történet elején egy idiri rajtaütés során egy Elme, a Kultúra szuperszámítógépeinek egyike becsapódik Schar Világának fagyos felszínébe. A bolygót azonban a hatalmas és anyagtalan entitás(ok), a Dra’Azon Tiltott Bolygóként kezel, egy hajdan volt civilizáció emlékműveként, és csak keveseket enged a felszínére.

Az idiriek épp ezért felbérelik Bora Horza Gobuchult, az utolsó Alakváltók egyikét, hogy szerezze meg az Elmét a bolygóról. Horza hosszú és viszontagságos út során egy kalózcsapat élén, megjárva egy pusztulásra ítélt orbitált és megtapasztalva a háború értelmetlenségét, végül eljut Schar Világára, ahol a múltja ez kínzó darabját hagyta. Itt meg kell küzdenie mind a Kultúra ügynökével, mind megbízóival, hogy végül ráébredjen saját identitására.

Banks sodró lendületű űroperája a csillogó űrhajók és fura hősök ellenére elgondolkodtató könyv, mely egy a mienktől nagyon idegen világot mutat meg: a Kultúrát. Bár nem olyan lenyűgöző a tabló, mint a Játékmesterben vagy a későbbi Kultúra-regényekben, mégis kedvét lelheti benne mindenki, aki szereti az igényes és okos űroperát..
by Acélpatkány

Hajdú Éva: lUc1ph3R

Kezdeném a címmel, ami első ránézésre betűk és számok furcsa összevisszaságának tűnhet. Ám ha tovább figyeljük, a Lucifer szó olvasható ki belőle. A szokatlan írásmód a történet végére értelmet nyer.
Persze a novellát többféleképpen is lehet értelmezni. Értelemszerűen én most a saját olvasatomat írnám le. Isten megteremtette a Világot, és vele együtt az embert is. Ám mivel Isten nem bábokat akart teremteni, megadta az embernek a szabad akaratot. Azzal a feltétellel, hogy nem ehetnek a tudás fájáról. De így az emberek tudatlanságban élték életüket. Azt hiszem mindenki számára ismerős a történet. De itt kezdődik csupán a novella.
Isten egy segítőt teremt maga mellé, aki szép lassan veszi tudomásul a környezetét. Egyedül találja magát egy templomban. A templom kapuja zárva, rajta az alábbi szöveg arany betűkkel:
Pater noster, qui es in caelis,
sanctificetur nomen tuum,
adveniat regnum tuum,
fiat voluntas tua sicut in caelo et in terra.
Panem nostrum quotidianum da nobis hodie.
Et dimitte nobis debita nostra,
sicut et nos dimittimus debitoribus nostris,
et ne nos inducas in tentationem,
sed libera nos a malo.
Latin Miatyánk. Aztán Isten megszólítja Teremtményét, majd a Teremtmény megkérdezi, ki beszél hozzá. És itt is van egy utalás. Isten a pí nevezetű irracionális számra hivatkozik, melyről tudjuk, hogy ez a számsor a Tóra szerint Isten nevét jelentheti. Isten ismerteti a Teremtmény feladatát, de ő nem hajlandó azt teljesíteni…
A szövegtől látszólag elütő kacsacsőrök, és a bennük szereplő szöveg a honlapokat leíró programozó nyelv részei. Ez a magyarázza a novella folytatását. Egy eddig ismeretlen számítógépes vírus dönti romba a kommunikációs csatornákat. Használhatatlanná válnak a tévés és rádiós csatornák, és az internet is. A novella új értelmet nyer, mélyebb rétegét fedezhetjük fel. Az írás gyakorlatilag lehet maga a vírus is. Hisz a programozó nyelvet jelölő tag-ek pont úgy vannak elhelyezve, ahogy azok megtalálhatóak egy igazi html fájlban is. Html tag-gel nyit, és az ezt lezáró html tag-gel végződik a mű. Ezt a szabályféleséget jól nyomon is követhetjük a mű egészén. Beleértve az egyszer-t is, amely a weblapokon található linket definiálja. Jelen esetben Isten a már említett píre utal.
Egy aprócska adalék. A “Lucifer” egy latin eredetű szóösszetétel a lūx (fény) és ferre (hozni) szavakból, jelentése “fényhozó”. Az a fényhozó, aki egy új világ reményét hozza el. Ezt már csak én mondom…

by hadiosveny

Philip K. Dick: Palmer Eldritch három stigmája

Palmer Eldritch a mélyűrben találkozik egy idegen létformával, amely képességeiben több az embernél. Ki lehet ez a lény? Egy számkivetett, akit száműztek saját fajától, vagy maga Isten? Visszatérve a Naprendszerbe új reményt kezd árulni az emberiségnek: a halhatatlanság reményét.
“…azt reméltem, odakint megtalálom Isten…”
“Isten megígérte az örök életet. Mi elhozzuk neked.”
Philip K. Dick saját elmondása szerint látott valami arcot az égen, melynek éles fogai voltak. Mikor ezt a helyi papnak említette, a pap azt mondta, magát Sátánt látta. De mi van, ha nem a Sátán volt? Ha az Isten volt, aki gonosz szándékú?
Ez a könyv egyik feltevése, ebből a látomásból vette Philip K. Dick az ötletet. Palmer Eldritch, a proxról visszatért utazó stigmái az acélfogsor, a robotkéz, és a szenzorszemek. Vajon tényleg Eldritch tért vissza, vagy egy furcsa, idegen entitás, mely az Ét-R nevű drogon át képes manipulálni a teret és az időt? Mi a valóság, és ki mozgatja a szálakat. Dicknél a legnagobb manipulátort is manipulálják, és nincs ez másként ebben a műben sem, melyet Dick legjobb látomásai közt tartanak számon.

by hadiosveny

Francis Carsac: A Sors hegyén

A hetedik Galaktikában jelent meg Francis Carsac A Sors hegyén című novellája.
A történet Terai Laprade-ról, és Leóról, egy féloroszlánról szól. Az Ophir-II-re utaznak, ahol Terai az Inter Banyaműveknél kap geológusként munkát. A bolygón egy érdekes faj él, a fogpiszkálók. Nevüket alkatukról kapták, mivel olyan vékonyak, akár a fogpiszkáló. Közülük a felnőttek úgy élnek, mintha nagy bánat nyomná szívüket. Lassan járnak, arcuk életúnt. Ellentétben az fiatalokkal, akik vidámak, nagyokat nevetnek. Az Bányaművek orvosa próbálta kivizsgálni a rejtélyt, de sem valamilyen vírust, sem egyéb más okot nem talált. Később Terai megtudja, hogy az ifjak a Sors hegyén afféle felnőtté avatáson esnek át, de közülük nem mindenki tér haza.
És ott van az öreg geológus-tudós, aki azóta issza magát minden este le, amióta a Határt átlépte és a Sors hegyén járt. Azt állítja, tudja, hogy mikor fog meghalni.
Esemény eseményt követ, mígnem Laprade és Leó elindulnak a Sors hegyére. Egy barlang szűk járatain mennek keresztül, lápvidéken kelnek át. Egy hatalmas sziklához érnek, melynek tövében csontokat pillantanak meg, a sziklafalba lépcső van mélyesztve. Fölmennek rajta, és egy templom termébe lépnek be, ahol egy gép várja őket.
Egy Riának nevezett bolygó értelmes lényének agya van a gépbe zárva. Az Akneászok leigázták a Ria bolygót, rabszolgaságba taszítva annak civilizációját. Mert az Akneászok kihalófélben voltak, és mivel nekik el kellett tűnniük, úgy gondolták más faj se maradjon utánuk. És megalkották a számítógépeket, amelyek megmondják a jövőt. A fogpiszkálókat hívósugaraival csalogatta a templomba, és mikor megtudták sorsukat, a mélybe vetették magukat.
A jövőtemplomban lévő számítógép azt mondja, hogy ő nem befolyásolja a jövőt, szenzorokat küld az időbe, és csakis az egyén jövőjét látja. Az egyén meglátja sorsát, de utána szabadon dönt.
De vajon azért ölik meg magukat a fogpiszkálók, mert megtudták, hogy öngyilkosok lesznek? Vagy ez a végzetük? Vajon végső tettüket szabad akaratukból cselekszik? Jövőjük ismeretében vajon tudnának-e azon változtatni?
Egy bizonyos, a fogpiszkálók számára a számítógép volt az isten.
Mert a gép energiája elfogy miután közli Teraival és Leóval jövőjüket, és Terai szétrombolja a gépet.

by hadiosveny

Philip K. Dick: Figyel az ég

Philip K. Dick egyik műve a Figyel az ég. A könyv elején egy atomerőmű látogatáson résztvevő csoport balesetet szenved a reaktornál. A balesetben eszméletüket vesztik a látogatók, és elindul a világok közti utazás. De ezek a világok csupán az agyuk szüleményei, a valós világ torz vetületei, módosított képei. Olyan világokba kerülnek, melyeknek minden egyes részlete saját elméjük kreálmánya.
Az első világ, melyben tudatukhoz térnek, egy öreg, nyugdíjas katona világa, aki mélyen vallásos, és az elvek embere. Ebben a világban a vallás feljebb való a tudománynál, a bűnt természeti csapás követi, mint például a hazugságot sáskajárás követ.
De a gondolatot tovább víve. Élhetőbb világ lenne, ha egy úgynevezett Isten figyelné minden rezdülésünket? Ha félnénk a megtorlástól, a rossz cselekedeteink utáni következményektől? Előrébb tartana a világ, ha az egyház kezében lenne az államirányítás? Ha a tudomány fejlődésének irányát a vallás szabná meg?

by hadiosveny