Posts Tagged 'hackett'

Brandon Hackett: A poszthumán döntés

A poszthumán döntésRekviem Az Emberiségért. Nicole És Elliot Balladája.

A történtekben Nicole és Elliot digitális naplója kalauzol el bennünket, és már az első oldalakon sejthetjük, hogy nem egy vidám történettel állunk szemben. És akkor ez nem kifejezés…
A regény egy idilli képpel nyit. Fiatal, szerelmespár egy reggelét követhetjük nyomon. Ébredés, fürdés, a férfi a reggeli közben újságot olvas, a gyerek közben tévét néz, és a nő is készülődik. Aha! Csak hogy a Taun járunk, ahová a Földről a fénysebesség felével haladó intersztellárisoknak is több évtizedbe telik az utazás. A férfi nem papírlapokat tart a kezében, hanem neurochipje segítségével tölti le a TauNetről a híreket. A gyerek is neuroterén nézi a filmet vagy valamelyik zenecsatornát.
A Földön nagy háborúk dúltak, elnéptelenítve ezzel az egész bolygót. A háború után akik tehették vagy kriobölcsőkben lehibernáltatták magukat jó néhány évtizedre, vagy intersztellárisokkal utaztak a Földtől távol eső kolóniákra. Vagy a Taura, vagy a Pavonisra. Miközben Elliot a kávéját kortyolja, megérkezik az első intersztelláris a Taura, a Gaia. És ezen a ponton megkezdődik a fiatal pár kálváriája. Megalázzák, kihasználják, becsapják őket. Megfosztják őket emberi méltóságuktól. A legeslegszörnyűbb dolgok történnek meg velük, pokollá változtatva életüket. Helyzetük teljesen kilátástalanná válik. Elszakítják őket egymástól. És hogy sikerül-e újra találkozniuk? Talán…? Ilyen szívszorító történettel már nagyon régen találkoztam. Olyannal, ami ennyire meg tudott hatni.
A múltban történt események szépen fokozatosan bontakoznak ki, betekintést engedve a legapróbb részletekbe. Nem kell megijedni, ha az elején még nem tudjuk, miért robbant ki a Föld-háború. A végére világossá válik ez is, és fény derül sok minden másra is. Kiderül, hogy micsoda az emberéleteket követelő K-vírus, kik a telepaták, és hogy, hogyan alakul az emberiség sorsa! Legmerészebb álmainkban sem gondolnánk, mi lesz a regény végkifejlete. Álomszerű és mégis visszataszító. Hatalmasat üt!
A könyv alapos gondossággal van felépítve. Botond az egyes jelenségeket, szerkezeteket, és technológiákat részletekbe menően írja le, ám ez nem megy az elbeszélés rovására. Mindennek tüzetesen utánajárt, és ez látszik a könyv minden oldalán. Fogalmaim szerint ilyen az igazi hard-sf.
A regény technikai alkotásai az író ötletességéről, hatalmas fantáziájáról és képzelőerejéről árulkodnak. A könyvben mindenről magyarázatot kapunk. Megtudhatjuk, hogy pontosan mi célt szolgálnak, és hogyan működnek. A teljesség igénye nélkül, kezdve ugye a poszthumánokkal, akik mesterséges intelligenciával turbózzák föl tudatukat. Aztán ott van a kulancspisztoly, amivel átvehetjük az irányítást mások felett. Folytatva a schwarzschild-lyukkal, ami egy mesterséges fekete lyuk, egy tömegpusztító fegyver. Egészen a titokzatos Gretchen-fákig, amik létezéseinek körülményeit mindenki csak találgatni tudja.
A magyar sci-fi irodalomban egyedülálló regény A poszthumán döntés, de világirodalmi szinten is éppúgy megállja a helyét.

by hadiosveny

Reklámok

Isten gépei a Kortárs irodalomban

Irodalom-e a sci-fi? Időről időre előkerül ez a kérdés, lehet mellette és ellene is ezer és ezer érvet felsorakoztatni. Annyi bizonyos, Brandon Hackett-től az Isten gépei a Bookline weboldalán a Kortárs irodalom kategóriába lett újonnan besorolva.

by hadiosveny

Brandon Hackett: Isten gépei

Isten gépeiMi is az ember? Mi teszi az embert emberré? A fizikai valója, a szükségletei, a lelke..?
Vajon mit tennék, ha a körülöttünk lévő világ egyik pillanatról a másikra egyszer csak megváltozna?
Az Isten gépei szereplőinek ezzel a kihívással kell szembenézniük, miután 2028. november 10-én a Nap eltűnik, és helyette a Diablo vörös törpecsillag veszi át helyét, és Földünk keringése is megváltozik. Ezáltal a Föld egyik fele lakhatatlanná válik, a másik fele viszont gyors gyarapodásnak és fejlődésnek indul.
Kerti Szófiának és társainak a “napos” oldalon azzal kell szembenézniük, hogy egyre közelebb kerülnek a technikai szingularitáshoz, onnantól pedig a folyamatok kiszámíthatatlanná válnak.
Be kell vallanom, engem már a könyv alapfelvetése is nagyon érdekelt. Ahogy pedig olvastam a könyvet, egyre inkább magával ragadott a történet. Mindig is izgatott az, hogy az ember mit tenne, ha isteni erő szakadna a nyakába? Képesek lennénk kezelni azt, vagy pedig tönkretennénk vele egész bolygónkat?
Hackett könyve inkább a pesszimista változatot mutatja be nekünk, de érdekes, hogy szereplőinek mindig marad valami kis reménysugara. Az viszont biztos, hogy félnék egy olyan világban élni, ahol mindent a technika uralna, és biztos nem tudnám a változások nagy ütemét követni. Biztos megőrülnék attól is, ha rám szakadna az a lehetőség, hogy bármim meglehet, és bármire képes lehetek. De innentől mi célja lehet már az embernek? Ha szinte mindent megkapunk, mi után érdemes még vágyakoznunk?
Aki mindezen kérdésekre egyfajtaválaszt szeretne kapni, annak kötelező olvasmány a könyv. Mindenki másnak csak erősen ajánlott…
by Nita

A könyv írójával, Markovics Botonddal november 28-án, pénteken 17 órakor a budapesti Károly körúti Alexandra könyvesboltban találkozhatnak az olvasók.
by hadiosveny

Brandon Hackett: A poszthumán döntés

Hosszú hallgatás után az új magyar írónemzedék egyik jelentős képviselője ezzel a különleges témákat boncolgató regénnyel tért vissza. Visszatekintés a 2007-es év egyik kiemelkedő írására.

„Mi a majom az ember számára?” (Nietzsche)

A XXIII. században tovább nőtt a szakadék a Föld és gyarmatai között. A nemrég lezajlott földi háború után milliók indultak el kriobölcsőkben az új remény, a paradicsominak ígérkező kolóniák felé. Eliot Farkas is valaha a Földről érkezett, most azonban már a Tau társadalmának megbecsült tagja feleségével, Nicole-lal és nevelt lányukkal, Gaurival. A kolóniák nyugodt, technikailag fejlett világok. Ám ebbe az idillbe rondítanak bele a földi menekültek, akiknek a problémája egyre nagyobb súllyal nehezedik a taui vezetésre. És ha ez nem lenne elég, ott vannak a pavonisi poszthumánok, ezek az emberi lényüket mindinkább maguk mögött hagyó „übermensch-ek”, akik különös terveket szövögetnek az egész emberiség ügyével kapcsolatban. Továbbá az is felborítja a helyzetet, hogy kiderül: az egyik menekült egy nagy nevű, ambiciózus politikus, aki a Föld kevés poszthumánjainak egyike.

A politikai és társadalmi síkon elinduló katasztrófa azonban csak még nagyobbá válik, amikor Eliot és Nicole rájön, a titokzatos K-vírus és a rejtélyes Getchen-fák összekapcsolódnak ezekkel az eseményekkel, és sokkal nagyobb dolog kerül mérlegre, mint azt bárki hinné.
A naplószerkezetben elmesélt történet lélegzetelállító utazás egy fantasztikus jövőbe, mely azonban már itt áll a küszöbön, és bármelyik pillanatban ránk törhet. Nem hiába fogadta mind a kritika, mind az olvasóközönség ezt a hiánypótló írást nagy lelkesedéssel, és emelte íróját az őt megillető helyre a köztudatban.

by Acélpatkány

Brandon Hackett: Isten gépei

Markovics Botond legújabb könyve ismét izgalmas témát boncolgat.
Vajon mihez kezdenénk akkor, ha a Nap helyébe egy vörös törpecsillag lépne, és ezáltal a Föld egyik felén beköszöntene a jégkorszak? Ezt a jelenséget nevezik el Ugrásnak, melynek keretében emberek milliói vándorolnak át a fényes felére a bolygónak. Ezután nagy mértékű technikai fejlődés vezsi kezdetét, az emberiség 20 év alatt soha nem látott magasságokba jut el, és már lehetségesnek tűnik a technikai szingularitás is. De vajon mindezen események véletlenek, vagy csak egy jól kitervelt kísérlet részletei, melynek alanya maga az emberiség?
Ebből a közel sem szokványos helyzetből indul el a történet, és ha csak A poszthumán döntésre gondolunk, tudhatjuk, hogy sok meglepetés várja az olvasót…
A könyv a Galaktika Fantasztikus könyvek sorozatában jelent meg.

by Nita

Isten gépei október 20-ától a boltokban

Brandon Hackett blogjában ír az Isten gépei című legújabb regényéről. A bejegyzésből megtudhatjuk, hogy a könyvet egy témához kapcsolódó esszé is gyarapítani fogja, ezzel is növelve a kiadvány színvonalát. A mű október 20-ától lesz megvásárolható a könyvesboltokban.

by hadiosveny

Brandon Hackett: Isten gépei

Brandon Hackett blogjában tesz említést új regényéről, az Isten gépeiről. A könyv várhatóan októberben jelenik meg a Galaktika gondozásában.

by Hadiösvény


Twitter

RSS

rss

Add to Google

Szavazás

PageRank modul

Google Pagerank, SEO tools

Blog Stats

  • 97,838 hits

StatCounter

ingyenes webstatisztika